Kerttervezés egy profi kerttervező gondolatai

A kerttervezés egy izgalmas folyamat. A tervezőnek éppúgy, mint a megrendelőnek. Az első
személyes találkozótól, amikor még csak ismerkedünk és elindul az egymásra hangolódás
kellemes érzése. Mert a kerttervezés személyes kapcsolaton alapszik. Egy közös munka,
melynek során a tervező a megrendelő szemével lát a szakmai tudásán keresztül. Amikor a
megrendelő álmait öntjük a kerttervezés szabályai szerint formába.

Lehet, hogy ez nem egyik pillanatról a másikra fog megtörténni, mert várnom kell egy kicsit
mire az a fa megnő, de mégis elindulok egy úton. Úton. Na de milyen nyomvonalú úton is?
Lehetőleg egy kacskaringós, előre be nem láthatón, hívogatón. Ami olyan zegzugokba
vezet, mintha különböző szobák lépnék be. Az egyik árnyas és hűvös, díszalma ágak lógnak
be jobbról és balról, akár egy titkos kertben. A másik meg telis tele van döngicsélő méhek és
rebbenő pillangók nyüzsgésével a szellőben ringatózó levendulák közt.

Egy kert csodákat rejthet minden évszakban. A kerttervezés folyamatában ezt is górcső alá
vesszük. Ha tudom, hogy valóban ki fogok menni télen is a házból – ha máshová nem is,
csak mondjuk a kapu irányába – akkor az út mentén olyan pompában lehet részünk, hogy ez
lesz a napunk legélvezetesebb része. Mert mondjuk decembertől a talajszinten hunyorok
fognak nyílni, januártól meg hóvirág, februárban már illatozik a bangita a háttérben egy
papírkérgű juharral. És ez csak egy lehetőség a többezerből. Figyeljük meg jól, hogy a
természet soha nem válik unalmassá!

Pont ezektől a természetesnek tűnő, de valójában nagyon is szándékosan odakerült
növényektől, szikláktól, ágyásoktól, fáktól, padoktól lesz annyira hívogató egy kert. Persze
könnyű azt mondani, amikor valami szépet látunk, hogy “áh ezt én is meg tudom csinálni”.
Aztán meg lesz belőle egy törött kaspó elfektetve a földön, amiből gyöngykavics folyik ki
közte kövirózsákkal.

A kerttervezés fő motivációja, hogy a természetességet tudatosan érje el. Mert a
kerttervezés szabályrendszerre épül, mely már nagyon régről gyökerezik. Olyan
szerteágazó megfigyeléseken és tudományokon alapszik, mint a botanika, műszaki
szakismeretek, talajtani ismeretek, színtan, pszichológiai ismeretek.

A kerttervezés szakembere mindezen ismereteit egyszerre alkalmazva olyan kompozíciót
alkot, mely a kert tulajdonosához, annak igényeihez, a kertre szánt anyagi értékhez, az
ingatlant körülvevő tájhoz és környezethez, a kert méreteihez és a rendelkezésre álló
területhez, a domborzati viszonyokhoz és talajtani adottságokhoz illeszkedik. Ugye
érzékeljük mennyire szerteágazó egy ilyen folyamat? Mennyi mindent figyelembe veszünk a
praktikusságtól a könnyen fenntarthatóságon át a funkcionalitásig.

Ezért fontos, hogy a kerttervezést mindig bízzuk szakemberre. Így anyagi befektetésünk
idővel megtérül, a kert pedig bosszúság helyett örömet és kikapcsolódást nyújthat a benne
élőknek. További információk: www.automataontozorendszeres.hu

KATEGÓRIÁK

AJÁNLÓ